A madarak hasznáról és káráról

Előszó

Hasznos madarakról falusi nagyanyámtól hallottam először. Az ínséges ötvenes években a leghasznosabb madár számomra nagyanyám jóvoltából a liba volt. Maga nevelte, terelgette, etette, tömte néhány háziszárnyasát, s így karácsonykor libacombot vacsoráztunk és hatalmas libamáj került-terült az ünnepi asztalra.
A pesti aszfalt fölött galambok és verebek röpködtek, néha feketerigók, a Gellért-hegy bokros lankáin, itt-ott a parkokban városba tévedt énekesmadarak... A János vitézből ismertem a griffmadarat, tudtam, hogy Petőfi legkedvesebb madara a gólya, idős rokonunknak volt kalitkába zárt pintye, papagája... Mesekönyvemben olvastam Mátyás királyról, akinek a címerét és pajzsát gyönyörű madár, fekete holló díszítette, s talán hallottam valakitől a régi magyar mondást is: ritka, mint a fehér holló... Unokahúgomat kisgalambomnak szólította keresztanyám...
Sokan voltunk, sokan vagyunk városi gyerekek, felnőttek, akik nagyon keveset tudunk a madarakról. Az iskolában megtanultuk, hogy vannak hasznos és káros madarak, de az állatkertekben a nagyvadak kifutói, ketrecei előtt mindig többen állnak, bámészkodnak, mint a madarak röpdéinél. Az oroszlán, a tigris izgalmas-titokzatos ragadozó, a krokodil csúnya és veszedelmes, a víziló jámbor, kitátott szájába kenyeret lehet dobálni, a ketrecbe zárt farkassal megpróbálhatunk farkasszemet nézni, a majmok tornamutatványaikkal, pofavágással szórakoztatják az érdeklődő látogatókat...